A Sárpilisi Református Egyház |
||
„Sárpilisi templomtorony, jaj de messzire ellátszik, Közepébe, a négy szélébe négy szál rozmaring virágzik. Egyik hajlik a vállamra, másik a babáméra, Lehajtom a bús fejemet rózsám ölelő karjába.” |
||
| Istentiszteletek: minden vasárnap és ünnepnapokon 10.00-kor | ||
| Lelkipásztor: Halmosi-Bede Krisztina - Bátaszék, Babits u. 2/A | ||
 |
Sárpilisen a templom, a paplak és az iskola a falu közepén a törzsökös, vagyonilag a legtehetősebb lakosok házainak szomszédságában helyezkedik el. A Sárköz a magyar területek közül az elsők között tért át a protestáns hitre, 1540-es években Tolna mezőváros vált a hódoltsági területek egyik protestáns szellemi központjává. Tolna mellett a szomszédos Decs község is jelentős szerepet játszott a magyar reformáció terjesztésében. Pilis a Tolnai Egyházmegye egyik legkisebb lélekszámú és legszerényebb gyülekezete, ennek ellenére a Pilisre került lelkészek kitartottak gyülekezetük mellett. A pilisi református lelkészek névsorából kiderül, hogy a protestáns hitre való áttérés legkésőbb a 17. század évtizedeire megtörtént. |
|
Forrásaink arról nem tudósítanak, hogy pontosan mikor épült fel a település első református temploma, de a későbbiekből következtethetünk arra, hogy nem sokkal az új hitre való áttérés után lehetett, esetleg kezdetben a római katolikus templomot használták. A református templomokat oltár nélkül, centrális elrendezési elv szerint bútorozták be. A templom középpontjában valamelyik oldalfal középtengelyében a szószéket helyezték el. |
||
A templom ünnepélyes felavatása 1797. december 3-án történt meg, amit a község lakóinak 3 évi kemény „társadalmi” munkája és a felfogadott bátaszéki német mesterek tevékenysége előzött meg. A felszentelt templom homlokzat előtti toronnyal, félköríves szentéllyel, síkmennyezetes hajóval épült fel. Az 1797-ben készült nagy harang mellé 1812-ben készítetett az eklézsia egy kisebbet. A harang használata szorosan összekapcsolódik a vallásosság helyi gyakorlatával. Egyik legfontosabb funkciója a vallásgyakorlási alkalmak kezdetének, eseményeinek hírüladása a közösség számára. Európa szerte harangszóval jelezték évszázadokon át, hogy közeledik a templomi istentiszteletek ideje. |
 |
|
Harangszó jelzi a szertartás kezdetét. Országszerte a harang legfontosabb funkciói közé tartozik a haláleset, a temetés és a halottkultusz rituális és informatív szolgálata. A harangszónak viharűző funkciót is tulajdonított a népi hiedelem világ. Ha a település valamelyik pontján tűz ütött ki, a harangot félreverték. Háborúk idején a hadsereg számára összegyűjtötték a harangokat, s ágyút öntöttek belőlük. A sárpilisi harang elszállítására 1916. október 7-én került sor. Ma három harangja van a sárpilisi református egyháznak. A nagyobbik harang az 980-as évek végén megrepedt, 1993-ban öntette újjá a gyülekezet, s ekkor egy kisebb lélekharangot is sikerült vásárolni. A két nagy harang villamosítása is megtörtént ekkor. |
||
 |
A reformátusok és az unitáriusok a 18. század végétől kezdtek ismét orgonákat építeni a templomaikba, de a hangszer sosem nyert liturgikus szerepet, csupán vezeti, vagy kíséri a közös éneket. Templomi tartozék még az úrasztala, mely az oltár utódja a reformátusoknál, az úrasztali tányér és kehely, boroskancsó, keresztelőkancsó és tál, valamint az úrasztali terítők. Kanna felirata: IFIU DÁVID ISTVÁN TSINÁLTATTA MAGA KÖLTSÉGIBŐL A 16-17. században a protestáns egyházak anyagi alapja is a hagyományos tizedből került ki. Ugyancsak középkori eredetű volt a liturgikus cselekményekért (keresztelés, esketés, temetés) fizetendő eredetileg önkéntes, de a reformáció idején már kötelező érvényű fizetség, a stóla. |
|
A magyar református parasztság életében jelentős szerepet kapott az egyházak helyi igazgatására felállított presbitérium. A presbitériumok megalakulása után e fórum vált az egyházfegyelmezési munka színterévé. A presbitérium tagjai a presbiterek, vezetője az egyházközösség lelkésze és a presbiterek sorából kikerülő kurátor vagy gondnok, akik együtt képviselték a testületet. |
 |
|
 |
A korábbi évszázadok vallási homogenitásából következik, hogy a községben egy református temető van a helység déli részén. A temetkezésre szánt helyet gondosan elkülönítették a településtől, a házak a múlt század végi szaporodása során, azonban a temetőkert szinte a falu közepére került. A régi temetőben a sírok nem sorakoztak szabályos sorokban, mint az újakban. A falu népe nagycsaládok és nemzetségek szerint temetkezett, tehát a temetőben is úgy voltak egymás mellett, mint a templomban, vagy ahogy egymás szomszédjai voltak az élő faluban. A fő helyet a bejárat jobb és baloldalán a legvagyonosabb családok kriptái foglalták el, ezek körül sorakoztak a középbirtokosok kriptái, sírhelyei, és a temető alsó (déli) és nyugati |
|
részén, a bejárattól távol helyezkednek el a szegényebbek, a jöttmentek temetkező helyei. A temető ma egyházi és önkormányzati, közös tulajdonban van. |
||
| Forrás: Balázs Kovács Sándor: A Sárpilisi Református Egyház története 1997. Sárpilis | ||
 |
||
Az oldalt készítette és frissíti: Takaró János: takaro@takaro.hu |
||
